Markolom a billentyűket.
Némán, pattanásig feszülve állom a sarat, hang nélkül üvöltenek a gondolatok.
Karcos mondatokat hörög mozdulatlan arcomra a vágyakozó tehetetlenség.
És igaza van.
(még jó, hogy nyugodt vagyok közben és érdeklődve nézelődök csak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése