"Mizantro_Op"

Ma volt szerencsém végigutazni az egész várost. Villamoson, trolin, buszon, metrón, gyalog, kocsival. Találkoztam több ezer emberrel.
Riasztó. Kifejezetten riasztó.

Sose voltam egy emberszerető típus (ember = emberi lét forma és jelenlegi lépcsőfok), de ez már nagyon kemény. Amikor 100 szembejövőből 90-re azt kell mondani, hogy 1; életképtelen 2; szánalmas 3; olyan pofát vág, mint akit kivégzésre visznek...
az már egy egészen masszív társadalmi állapot.

Hihetetlen, hogy mennyire vékony az a réteg aki megérdemli azt az intelligenciát, ami az agyában, lelkében rejlik. Lehetőségeink vannak, potenciál van bennünk, mégis azt kell végignézni, hogy rohad szét az egész.

Jó, persze, ez nem újdonság, ezerszer megrágtam már én is, de minden alkalommal brutális amikor arcba jön.

#
###
#

Node. Ellenpélda is van ám elvétve.

A minap elhagytam a telefonom. A földalattin kiesett a zsebemből és ottmaradt az ülés mellett. A Mexikói útnál vettem észre a felszínen. Kb 30X hívtam fel, ki is csörgött, de válasz nem jött. Reflexből kikapcsolást vártam volna, ezért reménykedtem. Írtam a munkahelyről egy sms-t.
Egy órával később jött a hívás: "Na itt a telefonod"
Fogtam magam, odamentem a megbeszélt helyszínre és láss csodát, ott volt az Emberem. Nyújtottam neki egy ötezrest, mire végigmért mosolyogva és azt mondta mosolyogva:
"Hagyd csak. Nem szoktam kibaszni azokkal akik szarban vannak. Írd a Metró Biztonsági Szolgálat számlájára"

(nem akartam mondani neki, hogy eddig mínuszban voltak, szal egálban vagyunk. bunkóság lett volna erősen, egy jó Emberrel szemben)


Ezek mennek. Meg a bárányfelhők.

(hja és megint reménykedek. épp. mit tennék mást. megint van miért. lehet, hogy lesz zsír munkám.)