"Najo"

Mostanában ijesztően rosszul fejezem ki magam. Ha nem ismerném magam, azt hiszem én sem érteném meg amit mondok. Többértelmű szavak, kimondatlan mondatok, sarkított gondolatok tömkelege. Random információk, követhetetlen sebesség és csapkodás. Eddig se voltam egyértelmű, de ez már figyelemreméltó. Közben meg még jól is érzem magam, úgy-ahogy. Ne kérdezd. Én sem értem. Legszívesebben szavakat dobálnék egymásra, minden darabot ösztönszerűen kiválasztva, leképezendő az érzéseket, tartalommal tölve a karaktereket. Én talán érteném. Ti már nem biztos. Majdnem minden mindegy, mint egy holt ajkán a csók. Unom elmagyarázni, unom kimondani, nincs időm megfogalmazni, nincs kedvem összerakni, miközben én töredék szavakból is értem magam. Inkább megcsinálom én, jó? Mizantrópia? Lehet. Öntörvényűség? Hajjaj. Makacsság? Azis. Érdekel? Lehet, hogy nem. Más volt régen? Igen. Zavar? Picit. Néha. Akarok változtatni rajta? Nem biztos. Kellene? Elképzelhető. Pedighát. Annyira hatalmas elvárás, hogy ne kelljen elmagyarázni és szájbarágni? Annyira ritka az, hogy nem mondom, ki mégis érthető? Annyira kevés ember az, aki tényleg felfogja? Annyira egyedi a tartalom, hogy dekódolni kell? Ennyire nincs több ilyen ember?
Picsába.

Túl sokat akarok és túlságosan tudom, hogy van rá példa. Egyébként köszi a kérdést, nem foglalkozom emberekkel. Nemtől függetlenül. Inkább dolgozom. Annak van értelme. Most épp.


Hallgassatok Ulvert. Az újat. Shadows of the Sun. Akkor megérzitek miről beszélek.