"By"

Mostantól meghatározatlan ideig befejezem ezt a blogot.
Köszönöm mindenkinek aki olvasta és érdeklődött irántam, de nem voltak ezek sem mások, csupán pusztába kiáltott szavak. Képtelen vagyok követni azt ami bennem és körülöttem történik, remélem ti több sikerrel jártok.

Remélem egyszer megértem mit miért csinálok.

"Dr. Johnson"

"Az az ember aki állatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmától"

(Dr. Johnson)

szerk.: kap helyette durvábbakat.

"Bohren"

Gyöngy betűket írnék. Drágaköveket gyűjtenék csokorba. Kis piros masnival kötném össze a szavakat. Gyengéd mosollyal bólintanék. Megcirógatnám a hangokat. A kavargó cigarettafüstön keresztül nézném a távolban vöröslő eget. Szivárvány festékkel önteném nyakon a felhőket. Homlokoncsókolnám a kibaszott csillagokat is.


Ha lenne miért.

Ehelyett feketében járunk.

...

Legyen ez egy néma üvöltés.
Olyan, ami áthatol a falakon és szétrobbant mindent, ami az útjába kerül.
Legyen ez néma.

Before the fall
The pain
Washes
Over

"Money=Life"

Ordítok.
Emlékeztek a Music=Life posztra?
Ez a hét tökéletesen megmutatta, hogy az a hozzáállás amit kellene tartani, ritkaság és többet ér mindennél.

Dióhéjban a hét:
Hétfő: Gorefest @ Kultiplex
Szerda: P&P @ Pécs
Péntek: Sonic Hell-O-Ween @ Sonic
Szombat: Xenomorph @ K2

4-ből 4 volt az ellenpélda. Öregedtem pár évet megint, leírta magát nálam egy hadseregnyi ember, búcsút intettem párcsilliárd idegsejtnek, találkoztam 2 vagonra való hulladmány közönséggel (azért természetesen jópár kivétellel is), találkoztam rengeteg kontármunkával, inkorrektséggel, hiúsággal, kapzsisággal, cápával, vérszemekkel, leszarással, elnyomással és sok válogatott gusztustalansággal.

Nem bírom és nem akarom magamban tartani azt, hogy ebben a kurva országban az egész kibaszott zenei scene szinte egytől-egyig szarházi, inkorrekt, pénzmániás faszkalapból áll, akit semmi más nem érdekel, csak a nézőszám és a fogyasztás. Minden ami emellett van, másodlagos. Úgy, mint körülmények, ellátás, alapok, alapvető emberi tisztelet és alap háttér.
Csak a lehúzás és kizsigerelés van, jó magyar szokás szerint.

Adjatok egy épületet és megcsinálom a kibaszott undergroundot.

"Into the arms of sorrow"

Killswitch Engage - The Arms of Sorrow


The echoes of my voice
Follow me down
The shadows I cast
Follow me down

Deeper I'm falling
Into the arms of sorrow
Blindly descending
Into the arms of sorrow

"Falling stars"

Már megint egy hideg, ködös hajnal. Már megint ugyanaz. A fejem zúg, a számban a whiskeykóla íze keveredik a cigi kesernyés megszokottságával, a kép homályos, az utca ismerős. Jártam már itt. Igen, biztos vagyok benne. Megállok egy pillanatra. Miközben hátamat egy kapunak döntve meggyújtom a következő szálat, körbepillantok a koszos utcán. Ilyenkor a legszebb. Csendes, nyugodt, mozdulatlan. Gyönyörű lenne mindig így látni a várost. A távolban gyárkémények füstje száll a csillagok felé, de én ezt persze nem látom. A város már csak ilyen. Soha nem látni az eget. Helyette omladozó házfalak és sötét kapualjak uralják a látványt. Néma elmélázás közepedte nézem a járdán futkározó árnyakat, halk káromkodással konstatálom, a zene a fülemben már nem a régi, az erőm a reggel közeledtével már hanyatlik. Aztán egy pillanat alatt megváltozik minden. De hiszen ez az utca a szülővárosom! Körbenézek és felüvölt bennem a felismerés, miszerint eddig azon az járdán pihentettem szemeim, amin gyermekkorom éveit tapostam. A ház, minek falait bámultam, az a ház, melyben első szavaim fogantak, s első lépteim születtek.

Nem értem. Mit keresek itt? Hogy kerültem ide?

Nagy csodálkozásomban még a cigi is kiesik a számból, vöröslő parazsat szórva szét a macskakövek rései közt. Hitetlenkedve hajolok utána, de mire leérek a földig, nyugtalanító érzés bizsergeti a tudatom hátsó elfeledett rekeszeit. Kihúzom magam, masszírozom a tarkóm és feszengve nézek körbe az érzés okozóját keresve. Hirtelen rájövök, nem vagyok egyedül a kapualjban. Mellettem hosszú fekete köpenyes alak figyeli minden mozdulatom, csendben követve testem minden rezzenetét. Fején hatalmas csuklya fedi arcát, vonásaiból semmit sem tudok kivenni, csak az izzó tekintetét érzem magamon. Furcsa, de ismerősnek tűnik.

-Találkoztunk már valahol?
-Igen. Többször is. De most sem fogsz örülni nekem.

Hosszú kezei egy apró fekete dobozt szorongatva nyúlnak felém. Nem merem elvenni tőle, kifejezetten ijesztő darabnak tűnik. Ő mozdulatlanul vár, míg vizslatom a furcsa ajándékot. Iszonytató lassúsággal telnek el a súlyos másodpercek, míg végül rájövök, nincs mit tennem. A lábaim nem engedelmeskednek, hiába próbálok mozdulni, a testem nem reagál. Lassan elveszem tőle a pici ládát és közelebb húzom magamhoz. Érintése bársonyos, ezüst mintákkal tarkított fedelén érthetetlen, mégis ismerős jelek köszönnek vissza. Visszanézek az idegenre, válaszokat várok a fel nem tett kérdéseimre, de csak annyit mond:
Amíg hallod, itt maradhatsz, de amikor már nem szól tovább, újrakezded te is.

Lecsukom szemeim, próbálom tartani magam a whiskeygőzös gondolataim közt, koncentrálni próbálok a szavakra amiket hallottam, de nem sikerül. Nyitott szemeim kérdően fordulnak vissza az idegenre, de már nem látok mást, csak a szokásos hazafelé vezető utamat. Hitetlenkedve forgok körbe-körbe, hátha megpillantok még egy kis foszlányt gyermekkorom hatalmas ablakaiból, de már minden a szokásos. Újra becsukom szemeim, tarkómat masszírozva szeretném visszapréselni tudatomba a történteket, de nem sikerül. A számban a cigi is leégett, észre sem vettem, hogy más a szűrő borzalmas szaga terjeng a levegőben. Undorodva nyomom el egy kukán a csonkot, lám, még egy cigit sem tudok rendesen elszívni. El is indulok inkább az otthonom felé, ott nem árthat semmi sem.

Hazafelé menet a fejemben dohos képek tömkelege repül faltól-falig, vissza-visszakoppanva, egyenesen a légüres tér közepe felé, de dűlőre képtelen vagyok jutni. Kulcsomat keresgélem a zsebeimben a bejárat előtt, mikor megakad a kezemben egy fura tárgy. Igen, ez tényleg a kis doboz. Megrökönyödve állok a kapuban, meredt szemekkel lesve az irrealitást a tenyerem közepén. Erőtlenül huppanok le a lépcsőre, nem vagyok hajlandó elhinni azt amit látok. Mikor aztán fejemben megállíthatatlanul előtör a mondat:
Amíg hallod, itt maradhatsz, de amikor már nem szól tovább, újrakezded te is.

Félve emelem fülem felé a szerzeményem, hogy aztán szinte meglepetés nélkül halljam azt, amire gondolni sem mertem. A világ leggyönyörűbb dallama szól a gonosz kis fekete alkotásból. A dallam ereje földhözvág, kegyetlenül telítve az eddig fel sem ismert érzékeim. Remegő szájszéllel próbálom tudatosítani az üzenetét. Kétségbeesetten próbálok segítségért üvölteni, de látom, az utca üres, érzem, a hangom élettelen, az egyetlen igazán létező dolog a világon az a dallam, amit a kezemben tartok. Rettegve dobnám el kényszerűen szerzett meglepetésem, de a gyönyör nem enged mozdulni. Lassan megnyugodva értem meg, választási lehetőséget kaptam. A saját életem fölött.

Ebben a pillanatban a lelkem felüvölt, mintha ki akarna szakadni a helyéről. Fájdalomtól megrészegülve állok fel, dühösen nézve az apró gyönyört. A dallam szüntelen csilingel, kizárva minden mást az élők közül. A kontraszt sikolt a térben, a gyönyör kínná válik, a fájdalom és düh mindent felemésztő tűzzé alakul, a döntéshelyzet betonszilárd egyértelműsége az arcomba csap. Kisgyermekként ömlik a könny szemeimből, tudván a folytatást.

Minden erőmet kezeimbe összpontosítom, a lehető legvadabb energiát fejtve ki ujjaim ökölbeszorítására. Megmarkolom a kis dobozt, a mintái beleépülnek tenyerem vonalai közé, örök nyomot hagyva testemen, a kép kirajzolódik a véráztatta barázdákban, a fekete bársony a csontomon sziszeg. A feltörő üvöltésem elnyomja az éteri dallamot, mikor iszonyatos erővel hajítom el a fájdalmas zenét. A szemközti tűzfalon robban szét, tűzesővel borítva be a hajnali eget. A robbanás megrázza az utcát, a kocsikban beindulnak a riasztók, az ablakok porrá zúzva érnek földet millió szilánk formájában terülve szét a kocsik tetején, csillaghullásra emlékeztető pillanatot hagyva maguk után a sajgó fejemben.

Az erőm elhagyott, tehetetlenül zuhanok térdre a millió tükör romjain.
Befogom szemeim és füleim, nem bírom tovább.

Nem tudom mennyi idő telt el. Az első amire emlékszem, hogy felkiáltok a kezembe hasító fájdalomtól. A szobámban fekszem, a saját ágyamon. Körülöttem minden csupa vér. Törölgetem kezemről az alvad vért és látom alatta lassan megformálódni az ismerős mintákat. Hát nem álom volt? Kirohanok az ablakhoz és kinézek az utcára. Ugyanaz.

Már megint egy hideg, ködös hajnal. Már megint ugyanaz. Csak már nem hallom a dallamot.



( http://aquasixio.deviantart.com/)

"Szumma"

Miért a rohanás? Miért a láng a gyertya mindkét végén?

Hangulatjelentés következik, Csáth Géza - Ópium című klasszikusának egy részletével kifejezve.



...Le kell mondaniuk, hogy jól lássanak és jól halljanak. Az érzékeket megrontja a gyönyör rettentő érkezése és eltávozása; mert ebben a másik igazi életünkben merőben feleslegessé váltak. A szemek gyakorta könnyeznek, a fül zug. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben. Állítsátok meg a nyomorult szegényes kis gépeket!

Csendes szobában, ahol puha szőnyegekben meghal minden zaj és színes üveg szórja szerte a kicsiny mécs pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró ópiumpipa elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk és semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek. Hiszen a szűkmarkú isten is csak ezért ajándékozott minden nyomorult féregnek egy pillanatot ebből az életből, hogy éljen, folytassa az életét, hogy új életet okozzon. Az új féregnek pedig ismét kijut egy pillanat.

A lét esszenciája ilyenformán olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak – egy órát. Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogy meghaljon mielőtt megszületett. Aki azonban valójában emberré tudott lenni és számot vetett magával – mint méltóságához illik, – az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezer éves életével. De számítsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására – amelyet legjobb ügyes orvosra bízni –, tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húsz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.

Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétből húsz millió évet – az éljen száz esztendeig és sokasodjék meg az ő utódaiban.

Csáth Géza

(kár, hogy nincs ügyes orvosom. így marad körülbelül tízmillió évem. vagy öt. ó jaj!)

"Waking Life"

- Hé.
- Helló.
- Álmodó vagy?
- Aha.
Nem láttam mostanában túl sokat belőletek. Kemény idők járnak az álmodókra.
Azt mondják az álmodás meghalt, és ma már senki sem csinálja.
Pedig nem halott. Csak elfelejtettük.
Kivették a nyelvünkből. Senki sem tanítja, senki sem tudja, hogy létezik.
Az álmodó az ismeretlenségbe száműzetett. Én próbálok ezen változtatni, és remélem te is.
Azzal, hogy minden nap álmodok. A kezemmel és az elmémmel.
A bolygónk most fog szembenézni eddigi legnagyobb problémáival. Úgyhogy akármit is csinálsz, ne unatkozz.
Ez a lehető legizgalmasabb időszak, amikor valaki élni akarna.
És az egész csak most kezdődik. (szerk.: a film 2001-ben készült)
Ezer év egy pillanat. Nincs semmi új, semmi más. Ugyanaz a terv mindig.
Ugyanaz a felhő, ugyanaz a zene, ugyanaz az érzés, egy óra vagy egy örökkévalósággal ezelőtt.

Nincs itt semmi, semmi nincs már nekem.
Már emlékszem, ez megtörtént velem. Ezért mentem el.

Elkezdtél válaszokat keresni. Nehéznek tűnik, de nagy a díja.
Tornázd az agyad alaposan, de tudd, hogy ez csak torna.
Készíts gyönyörű tárgyakat, oldj meg problémát, fedezd fel a létező univerzum titkát.
Mentsd meg az érzékeid behatásait.
Érezd az örömöt, bút, nevetést, empátiát, szenvedélyt... és vidd magaddal egy bőröndben.



Ha megnézzük az emberi fejlődés állomásait, meg kell néznünk az organizmus fejlődését, aztán annak a környezettel való interakciójának fejlődését.
Az organizmus fejlődése az élet fejlődésével kezdődik, az emberszabásúakon át az ember evolúciójáig.
Neandervölgyi, Cro-Magnon-i ember.
Ez három vonalat jelent: biológiai, antropológiai, városok, kultúrák fejlődése, azaz kulturális, ami már emberi kifejezés.
Ez a lakosság evolúciója, nem pedig az egyéneké.

És ha megnézzük az időszakaszokat...
2 millárd év az élethez, 6 millió év az emberszabásúaknak, 100,000 év az emberiségnek... lehet látni a fejlődés mintájának szűkülő mivoltát.
Ezután jön a mezőgazdasági, tudományos és ipari forradalom, ami 10,000 év, 400 év, 150 év.
Ez is az evolúciós idő szűkülése.
Ez azt jelenti, hogy az újabb fejlődési szakasz addig a pontig szűkül, mikor már láthatjuk hatását ebben az életben, ebben az emberöltőben.

Az új evolúció alapja az információ, méghozzá kétfajta: digitális és analóg.
A digitális lesz a mesterséges intelligencia.
Az analóg a molekuláris biológia, élőlények klónozása.
A kettő összeér neurobiológiaként.

A régi evolúció minta szerint, egy meghalna, a másik pedig fejlődhetne.
De az új minta szerint különálló csoportokban, kölcsönös támogatással léteznének.
Függetlenül külső tényezőktől.
Ami érdekes, az evolúció személyiségközpontúvá válik, az egyén vágyaiból és szükségeiből fog eredni, nem egy külső, passzív folyamat lesz, ahol az egyén csak a kollektíva szeszélye.

Szóval létrehozol egy neo-embert, új személyiséggel és tudattal.
De ez csak az evolúciós ciklus eleje... mert ahogy jön a következő ciklus, a bevitel egy új intelligencia lesz.
Ahogy intelligencia rakódik intelligenciára, képesség képessségre, a sebesség megváltozik.
Meddig? Amíg el nem érsz egy gyors ütemet... ami csak az ember rögtöni kiteljesedéseként képzelhető el, ember és neo-ember lehetőségekkel.
Valami teljesen más lehet.
Lehet az egyén felerősödése, vagy az egyén létének megtöbbszöröződése.
Párhuzamos lét az egyénnel, amit már nem korlátoz lét és idő.
És ennek a neo-ember-evolúciónak manifesztálódása drámaian tudatos lesz.
Ez az érdekes része. A régi evolúció rideg. Steril. Hatékony, nem?
És az eredményei szociális alkalmazkodások.

Élősködésről, dominanciáról, moralitásról beszélek.
Háború, kizsákmányolás, ezekről leválik a hangsúly. Ezek visszafejlődnének.
Az új evolúcios paradigma az igazi emberi jellemvonásokat hozná elő, mint az igazság, lojalitás, és hűség.
Ezekben fog megnyilvánulni az új evolúció.
Ezt szeretnénk látni. Jó lenne.

Az önpusztító egyén teljesen elszigetelt és magányos. Az emberi közösség kívülállója.
Azt gondolja, "Őrült vagyok."
Csak azt nem veszi észre, hogy a társadalmat, mint őt is, nem igazán érdeklik a veszteségek és katasztrófák.
Ezek a háborúk, éhezések, árvizek és földrengések egy igényt szolgálnak.
Az ember káoszt akar. Sőt, szüksége van rá.
Válságra, viszályra, lázongásra, gyilkosságra, ezekre a szörnyűségekre.
Ellenállhatatlanul vonz minket a halál és pusztulás okozta szinte orgiaszerű állapot.
Mind bennünk van. Dőzsölünk benne.
Persze, a média ehhez szomorú arcot vág, nagy emberi tragédiákként beállítva őket.
De tudjuk, hogy a média funkciója sosem az volt, hogy eltüntesse a gonoszt a világból.
Célja az, hogy megszokjuk a gonoszt és tudjunk vele együtt élni.
Az erők passzív megfigyelőkként akarnak minket."

Eamonn Healy @ Waking Life

"Seneca"

"A nagy egymásbamerülés után minden élőlény szomorú"
Seneca.

néha nagyon utálom a kontrasztokat

"Gothpunk-Hedge"

Egy ipari galéria rólam a kép mögött

"Van(?)"

Jó érzés tudni, hogy van kéz ami megsimítja az arcom, van fül ami meghallgat, van száj ami válaszol, van agy ami megért, van arc ami rámmosolyog reggel a kávé mögül, van szív ami visszavár. Jó érzés félve bár, de hinni, hogy van amiben hihetnék. Jó érzés, hogy van érzés ami jó. A végén még elhiszem.

"Mnemic - Liquid"

Belefutottam egy klipbe és egy zenébe, amibe erőteljesen beleszerettem. Perverz vágyat érzek arra, hogy úgy nézzek ki, mint ez az énekesgyerek. (a szőke haj mondjuk frusztrálna). Nem is az, hogy pont így, hanem ebben a hangulatban.

Szakadt-yukas-dzsuvás benzinkutastrikó, 40centis bicepszméret (pont nem sok, de épp elég), tökéletesen deltás felsőtest, szembelógó izzadt séró, tincsenként elkülönülve, elemi energia a torokban, sírvaheadbangelős ordítások, karcos hörgés és gyomorból jövő érzelmek. Kis Robb Flynn, hogy dögölne meg.

"Néha"

Néha jobb leírni szavakat egymás után ösztönből, első villanásra és végigolvasás nélkül megnyomni az "elküld" "létrehoz" " megjelenít" "igen" "next" "tovább" gombot, tudva, hogy őszinte volt.


BEJEGYZÉS KÖZÉTÉTELE

OK

"Music = Life"

Tegnap volt egy sok órás beszélgetésen egy nagyszakállú emberrel, aki talán az ország egyik legtapasztaltabb zeneipari feje és akit nagy örömömre barátomnak gondolhatok. Meglepő és valahol fájdalmas élmény volt rájönni, hogy mennyi mindenben egyetértünk és mennyi gondolatot mondott ki helyettem. Sok olyat is, amit szerettem volna rosszul gondolni. Ezért volt néhol fájdalmas pár bólintás. Megpróbálom összefoglalni a gondolatainkat, egy picit magamnak is, hogy a jövőben is tudjak hova tartani, ha rossz lenne az irányom.


Hozzáállás:
(A legfontosabb. Minden csak és kizárólag ezután következhet.)

Építeni kell, nem rombolni. Tapasztalni kell, megérteni kell, átérezni kell. Nincs helye irigységnek, furkálódásnak és rosszindulatnak. Minden negatív kimenő energia visszaér, ugyanúgy ahogy a pozitív is. Munkában ez sokszoros szorzóval érvényes. Tilos a gyávaság és mellébeszélés, minden alkalommal visszaüt. Ha férfiasan bevalljuk a hibát amit vétettünk, megmarad a becsület. Főként magunkkal szemben kell megtartanunk a hitünket, ezt pedig csak így lehet. Ha ez nincs meg, az befektetett energia szertefoszlik. Az pedig hihetetlen pazarlás, nulláról kezdeni mindig nehéz. Ha segítünk a másiknak is teret nyerni a munkájában (ami fedi a sajátunkat), saját magunk is új tereket kapunk, ami az egész egységet építi. És ez jó.

A zenei élet rengeteg változáson ment keresztül az utóbbi pár évben. Főbb hatások a kábítószerben, a médiában és az internetben keresendők. Egy-két generációval előttünk egy zenei eseményre azért jártak az emberek, hogy meghallgassák azt. A zene volt a főszereplő, nem pedig az esemény, illetve a körítés. Ha 2007-ben megnézünk egy hasonló kaliberű alkotást, a közönség a bulizásért érdeklődik, mint olyan. Amikor egy 92-es technoparty kelléke volt az LSD vagy az extasy, most a főszereplője, fenntartója és indító oka egy hétvégi kirándulásnak. A zene pedig a háttér, a közeg és a körítés a kitöréshez. (Legalább lenne tényleg az. De nem. Nem az.)

A Zene háttérbe szorulása számomra különösen szívfájdító, mert én igenis a zenét tartom az első helyen, minden mással szemben. Mivel ott is van a helye. A zenész egy szócső, de nem a kiindulópont, vagy motor. A Dj egy szűrő, nem pedig teremtő energia. A hangszer eszköz, nem pedig cél. A klub egy segítő kéz a fejlődéshez, kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez, élményekhez, nem pedig az Isteni döntéshozás eszköze a tudatlan emberek feje fölött. A média egy csatorna, mindennek a kiteljesedésére, közvetítésére és lekommunikálására, egymásratalálások helyszíne. Egy közeg, ahol találkoznak a szavak és gondolatok. Nem pedig véleményformáló erő, amire az utóbbi pár évtizedben előszeretettel használják. (Bár most nagy szerencsére kezd megdőlni a mérleg a mi oldalunkra, de ez az internet egyik hatása a sok közül)

Az internet túl nagy falat, most nem mennék bele. A sarkított lényeg, hogy lehetőségünk van belőle mindent megismerni, megkaphatunk minden információt és tapasztalati alapot, fejlődhetünk általa a saját szánk íze szerint és megkönnyíti a zene terjedését. Az azonnali feedback is visszaköszönhet általa, ami eddig maximum koncerteken volt érezhető. Ez okos felhasználással rengeteg előnyt jelenthet.

Alapok:

Nincsenek. Saját erőből lehet csak dolgozni, segítségre nem szabad számítani. Ha olyanba kezdünk bele, amit mi egyedül nem tudunk megcsinálni, akkor hihetetlen veszélyes vállalkozásba kezdtünk. Ezt lehetőleg el kell kerülni. Jelenleg sokszoros mínuszból indul minden, azt tudomásul kell venni. Barátok, munkatársak, társak, segítő kezek vannak, de arra támaszkodni, azokat alapul venni vakmerőség és felelőtlenség. Az alkotáshoz rengeteg energia kell, ha ez bennünk nem alap, akkor mással kell foglalkozni. (Megjegyzem: Ha valaki azzal tud hozzátenni, hogy megmozgat két követ, akkor tegye meg. Lehet, hogy azon múlik minden és az ad erőt a további munkához. Semmi sem olyan kicsi, hogy értéktelen legyen.)

Jövő:

Sötét. Nagyon sötét. Hihetetlen energiákra van szükség olyan méretű dolgok létrehozására is, amik külső szemmel apró momentumok a világban. Van olyan amit egyszerű létrehozni. Persze. A mainstream adott, a divat egyértelmű, mindenki követheti az épp aktuális tiszavirág hullámokat, de azt hiszem erről most értelmetlen beszélni itt és most. A nagy bulik ideje lejárt. Az emberek nem járnak bulizni. (pontosan az előbb említett dolgok hatása miatt. nem látják már, hogy ez a nagybetűs zenehallgatásról és közösségi élményről szól.) Egyre kevesebb ember van, egyre több előadó és szervező, a kikapcsolódás egy iparág. Ezt pedig nem lehet és nem jó átérezni. (Sajnálom, hogy a kilencvenes évek elején kis pöcsös voltam. Imádtam volna a önfeledt ravebulikat meg a berlini pincerendszerek mélyén rejtőző stroboszkópos, füstös technopartykat)

Minek nevezzelek?
Legyen Underground. Bár nem feltétlenül az egyébként, de talán ez a legjobb szó rá. Gondolkodás, tudatos zenehallgatás és tudatos lét. Mindenki ismeri a mondatot, hogy "Kérném az XY új számát és küldeném mindenkinek aki szereti". Vagy épp gyermekkorom tragikomédiába hajló mondata egy osztálytárstól, arra a kérdésre, hogy milyen filmeket szeret: A premierfilmeket. Na igen. Én ez ellen szeretnék tenni. Nem beszólogatással és harccal. Értelmetlen a hadakozás ez ellen. Nem ez a lényeg. Nem szeretem: BrintiSzpirz. Kérdem én: akkor miért ezzel foglalkozol? Ha tudjuk az irányunkat, akkor foglalkozzunk azzal, aminek értelme is van, valamint előrevisz.

Mutasd meg, hogy lehet máshogy is csinálni. Többet ér, mint a negatív példa. Nehezebb, de természetesebb és hatásosabb. Csak ez működik igazán jól.


Miért csinálod? Mert erre vagyok képes és ha akarnék se tudnék mást csinálni. És miért jöttél el a biztos alaptól, hogy bevállald ezt az ingoványt? Azért jöttem el, mert tudom, hogy ha én nem csinálom meg, akkor az nem fog létezni. Ezt látom magam körül. Mindenhol. Én pedig nem akarom ezt hagyni. Ez a munka teljes embert kíván (sőt), nem lehet más mellett, vagy hobbiból csinálni. Van erre érdeklődés is? (Persze látom, hogy van, de te hogy látod ezt?) 100-150 ember. Sok év alatt. De van. Igazából ha belegondolok, pontosan ezért a pár gondolkodó emberért már most megérte. De persze sose lehet megállni. Ez itt denevérország.

"Apokalipszis savazás"

Tudjátok mit? Indítsunk savazást.

Ez tényleg az én egyszemélyes apokalipszisom, amit pár ember élvezettel(?) olvas, vagy tényleg remeg a kibaszott talaj és forrong a Föld a lábunk alatt?



Igen - Nem
(igen= tényleg ez van. nem=az én sajátom.)



Megtiszteltek vele, ha toltok egy választ, de tényleg. Komolyan érdekel a véleményetek, én meg egyébként is eleget pofázok. Nem kell név, elég az inkognitó, teljesen elég egy igen/nem a kommentek között.

Kieg.: hogy miről beszélek már megint? Szavak helyett:

• Már Kína is ökológiai katasztrófától tart
  
• Történelemhamisítás ellen tüntettek Japánban
• Túl sokat tud rólunk a Google
• Google: javuló szolgáltatások és iráni blokkolás
• Google Earth: újabb közösségi háló vagy maga a kibertér?
• Elolvad a jégtakaró az Északi-sarkon
• Tökéletesítik a lézer alapú nukleáris fúziót
• Vírus okozza a méhek világméretű pusztulását
• Háború lesz Iránban?
  

Tovább is van mondjam még?...

"?"

Hazudtam. Igazából érdekel. És próbálom felfogni. Igazából szeretném azt hinni, hogy elég vagyok hozzá. Próbálom megérteni a körülöttünk lévő világot. Szeretném legalább felhasználói szinten megérteni, hogy mi történik körülöttünk és velünk. Továbbítani is szeretném az információt, igen. De mostanában nem megy. Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy abba a problémába ütköztem-e, mint a nemrég említett hölgynél (amikor pont azt láttam, ami volt: semmit), vagy ténylegesen én lettem-e kevés a feladathoz. Mindkét verzió esélyes, mindkét verzió kifejezetten para. (Persze az egyik, csak az én szempontomból). Viszont egy nagy baj van még: Túl sok jel mutat az elsőre. A Google totális hatalomra tett szert. Az információ már nem mennyiség, minőség, vagy lehetőség, hanem szűrés kérdése. Minden tömegcikk és minden elérhető. Minden divat és minden anti. Minden létezik és semmi sem igazi. Mindent megtehetünk és semmit sem teszünk.

A kérdés, hogy mit kezdünk ezzel, nem az, hogy létezik-e.

Kibaszott gyújtóponton ülünk és senkinek sem tűnik fel, hogy ég a seggünk alatt a kanóc.

Tudom, ezzel se értem el szart sem.

"Do it"

Nehéz írni az előző poszt után. De azért megpróbálok. Mit is tehetnék mást, ha már van egy blogom ugye. Az előző blog egyébként egyszerűbb volt. Ösztönből jött, adott volt, zsigeri volt. Ezt már inkább magamnak írom. Meg annak a 10-20 emebernek aki rendszeresen erre fordul és akiről elhiszem, hogy tényleg érdeklik azok a karatkerek amiket írok. Arról a 74-ről akit a botrány érdekel, most hadd ne szólalljak meg. Ők csak az utóbbi pár napban tolták ide az arcukat. Ami azért elég vicces. Nem áll szándékomban tovább vinni ezt a tendenciát, botrányért nézegessétek a kibaszott Balázs meg Mónika show-t. (Mint a 8&8-ban az eladósrác, aki megkérdezte tegnap, hogy ismerem-e Hoze-t. Fájdalmas bólintással tudattam vele, hogy igen, de nem örülök, hogy ilyen témával lesz ismert az LD50) Eme karaktertemető az én szánalmas életem és gondolataim lenyomata, semmi több. De legalább megtudtam, hogy ennyi ember van, akit ez is érdekel. Nekik küldeném a Watch My Dying - Nyers Hát című opuszt, lehetőleg lelki krízis közepén és kialvatlan állapotban.

És ami most van:
Nem tudom mi van most. Nem tudom követni, nem tudom befogadni és már nem is érdekel. Teszem a dolgom, küzdök ahogy tudok. Vannak célok, vannak jó pillanatok, vannak szép remények, vannak okosságok. Őszintén? túl sokminden van, és a töredéke az ami tényleg fontos. Azokkal próbálok foglalkozni.

Ami a legjobban igaz most, az ez:

szánkon a mosoly épít falat a szív és a szem közé hogy ne láthassuk mától azt ami ellenünk termett

Nem fogok azzal foglalkozni ami nem érdekel. Ha látok benne rációt, akkor megfontolom. Juttasd el az agyamig (nem nehéz, hidd el) és talán el is hiszem, fel is fogom. Amíg nem vagy megfelelő input, le fogom szarni azt amit mondasz. Igen, elképzelhető, hogy jókat mondasz. Ha annyira jó, akkor biztos megmarad. Ha pedig nem elég, akkor elmegy a fülem mellett. A hasonló emberek megtalálják egymást. Ez mekkora igazság! Ezer meg ezer pozitív példa sorakozik a mondatok mögött. Hidd el, semmi sem véletlen. Szarrá csépelt mondat, de abszolút reális. A nemet mondás. Na az a durva. És nehéz is. Igen bazdmeg, mindkét oldalon.

Nembaj, a remény hal meg utoljára (mert ő a gyilkos). És ebben a pillanatban is itt van. Megerőszakolom magam és adok mégegy esélyt. Legyen úgy. Rajtam ne múljon. De elegem van a félmegoldásokból. És a legtöbb dolog még annyi se.

Egyébként két olyan ember van most konkrétan akire gyermeki csodálkozással nézek. Azt a hozzáállást képviselik, amiről pofázok és szeretnék látni. Aki tényleg megteszi azt, amiről a többi ember beszél. Ismeretlen ismerősként, vagy régi rokonlélekként segítenek azzal, amivel tudnak, mert látják, hogy kell. Nem mondok neveket. Tudom, hogy olvassák ezt és tudom, hogy most mosolyognak egy nagyot. Köszönöm. Érezzétek a cuppanóst kétoldalt. Remélem kiérdemeltem.

(http://fredy3d.deviantart.com/)

"Every Morning I Fall Apart"

Because it's all in your head
It's in your head
Sad but it's true
It's inside you
Someday you'll see who you're unhappy
Someday you'll see that it's not me
It's all in your head

It's just inside of you
A történet szereplői nem valós személyek, bármilyen hasonlóság csak a képzelet szüleménye. A valóság és köztem előforduló bármilyen egybeesés csupán a véletlen műve.

Érzed? Igen. Durva? Durva. Akartad? Akarta a rosseb. Szóltam előre? Igen... Hallgattál rám? Nem. Kussolsz? Sorry. Tudod mi az igazán durva? Na mi? Hogy igazából én érzem magam szarul. Az a durva. Ne haragudj... Mondom, nem haragszom. De tényleg ne. Hidd már el bazdmeg, nem haragszom. De tényleg? Nem. Akkor? Magamra haragszom. Miért? Mert. Na, de tényleg, miért? Mert én vagyok a fasz és elhittem, hogy érted amit mondok. De azért találkozunk? Nem. Miért nem? Mert nem akarok fasz lenni. De nem vagy fasz. De az vagyok. De majd jobban figyelek és nem kérek hülyeséget. Mindig ezt mondod. De most így lesz. Dehogy lesz így. De. Mondom, nem lesz így, én pedig a saját érdekedben orrbabaszlak ha legközelebb rámnézel. De miért kell ezt? Mert máshogy nem érted meg. De megértem. Soroljam? Sorold. (sorolom) Hú, tényleg. Mondtamén. Most akkor fasírt? Eddig se volt az, csak nyugodtságot akartam és most is azt akarok. Végeredmény? Élni és élni hagyni.

Legközelebb nem fogom magam vissza. Rég volt az idő amikor kieresztettem a hangom és most sem áll szándékomban.
Tisztelet a másik ember iránt.
Legközelebb hörögni fogom ezt a becses információt, hátha úgy jobban megmarad. Túl sokszor mondtam el, hogy ne várhassam az eredményét. Meglepően türelmes vagyok mostanában, kéretik nem kihasználni.

Lehetőleg tisztes távolságból kéretik szemlélni a történéseket. Nem belemászva a kibaszott aurámba, nem belevariálva az életembe, nem belekavarva az amúgy is rezgő nagy lecsóba. Most, hogy elértük a nyugalmat, azt hiszem picit hátra kéne dőlni. Kell az energia, szükség lesz rá. Nagy vihar jön, franc se látja a végét.
Nagyon sokmindent feladtam egy hosszútávú cél érdekében, szükségem van hozzá minden egyes atomomra, örülnék ha én gazdálkodhatnék velük, a saját szám íze szerint. Kipakolom a belem épp, szeretnék egy olyan dolgot összetenni amire példát sem nagyon látunk, nemhogy működő segítséget. Megköszönöm, ha megtisztelsz annyival, hogy tehetem a dolgom és kihozhatom magamból és a helyzetből azt amit ki lehet.

Az én életem pedig az én életem. Meglátod, lesznek még durva információk, örülj, hogy nem vagyok rosszindulatú. Ha az lennék, 100X ennyi könny csorgott volna le a Dunán. De még most sem vagyok gonosz, ahogy eddig se voltam. Addig jó, addig van nyugodtság.

Volt egy ismerősöm régen, ő mondott egy hatalmas igazságot:
Nincs leállt drogos, csak tünetmentes.
Mekkora igaza volt neki! És mennyire nem tudta, hogy mekkorát mondott!
Aztán kiegészítette egy picit:
Nem az a drogos aki minden nap drogozik.
Az a drogos, aki mindig drogozik, amikor lehetősége van rá.
No igen. Itt a hangsúly. Magyarázzam? Ugye nem kell?

Jó lesz ez, csak hagyjátok, hogy megcsináljam. Utána már könnyebb lesz mindenkinek, ígérem.
Nem magam miatt és nem miattatok csinálom ám. Miattunk. Ha nektek jó, az nekem is jó. Ha nekem jó, az nektek is jó. A végén mindenki jól jár. Vagy nem. De legalább megpróbáltuk.

Érezd a hangsúlyt. Inkább kimondom, mint, hogy ne legyen egyértelmű. Ez nem ukáz. Nem agresszió. Egészen egyszerűen tiszta víz egy régi pohárban. Jobb így. A hangszín az információ agyig passzírozása, nem pedig a destroy miatt van. Nem rombolni akarok, hanem építeni. Magamban és másokban is. Remélem érezhető néha.

"Najo"

Mostanában ijesztően rosszul fejezem ki magam. Ha nem ismerném magam, azt hiszem én sem érteném meg amit mondok. Többértelmű szavak, kimondatlan mondatok, sarkított gondolatok tömkelege. Random információk, követhetetlen sebesség és csapkodás. Eddig se voltam egyértelmű, de ez már figyelemreméltó. Közben meg még jól is érzem magam, úgy-ahogy. Ne kérdezd. Én sem értem. Legszívesebben szavakat dobálnék egymásra, minden darabot ösztönszerűen kiválasztva, leképezendő az érzéseket, tartalommal tölve a karaktereket. Én talán érteném. Ti már nem biztos. Majdnem minden mindegy, mint egy holt ajkán a csók. Unom elmagyarázni, unom kimondani, nincs időm megfogalmazni, nincs kedvem összerakni, miközben én töredék szavakból is értem magam. Inkább megcsinálom én, jó? Mizantrópia? Lehet. Öntörvényűség? Hajjaj. Makacsság? Azis. Érdekel? Lehet, hogy nem. Más volt régen? Igen. Zavar? Picit. Néha. Akarok változtatni rajta? Nem biztos. Kellene? Elképzelhető. Pedighát. Annyira hatalmas elvárás, hogy ne kelljen elmagyarázni és szájbarágni? Annyira ritka az, hogy nem mondom, ki mégis érthető? Annyira kevés ember az, aki tényleg felfogja? Annyira egyedi a tartalom, hogy dekódolni kell? Ennyire nincs több ilyen ember?
Picsába.

Túl sokat akarok és túlságosan tudom, hogy van rá példa. Egyébként köszi a kérdést, nem foglalkozom emberekkel. Nemtől függetlenül. Inkább dolgozom. Annak van értelme. Most épp.


Hallgassatok Ulvert. Az újat. Shadows of the Sun. Akkor megérzitek miről beszélek.

"Dunno"

"Én kinek füle van a hallásra

Nem értem meg azt amit mondasz"

Általában jó emberismerőnek tartom magam. Kis idő, egy kevés beszélgetés, néhány elejtett szó vagy mimika elég ahhoz, hogy kialakuljon bennem egy kép az illetőről. Ez nagyrészt utólag be is igazolódik. Néha nem örülök neki.

Volt egyszer egy lány. Nagyon furcsa volt. Bámultam a szemei közé és nem értettem mit miért csinál. Kutattam a szavak közti értelmet, hogy megértsem az indítékokat, de semmit sem találtam a sorok között. Nem értettem a reakcióit és nem láttam a cselekedetek mögé. Egyszerűen megvakultam és megsüketültem mellette. Megmondom őszintén, ez kifejezetten bejött. Tudni akartam, hogy mi történik.

Aztán rájöttem. Rájöttem, hogy amit (nem) látok, az teljesen reális és igazi.
Nincsenek indítékok, nincsenek gondolatok, nincsenek szavak és nincs a cselekedetek mögött direkt szándék. A sorok között sorközök voltak. Semmi más.

Azt láttam és hallottam, ami volt. Semmit.
Kicsit rémisztő volt azért.
( http://messa.deviantart.com/ )

Néha szeretnék magamtól megvédeni embereket. Nem mintha én döntenék egy szint fölött. De jó lenne tudni, hogy van még amiben nyugodtan hihetné(nek)k.

(egyébként tök jó, hogy nem kell felkelni. már csak az éhendöglést kell elkerülni)

( http://aquasixio.deviantart.com/ )

"Celeb"

Sokszor elmosolyodom ezen a kifejezésen.
Meg azokon is, akik komolyan gondolják. (mainly)

Kifejezetten vicces dolog néha a félreismerés.
("megtisztelő")

(a celebek szoktak éhenhalni néha?)

Hazudnék, ha azt mondanám, néha nem élvezem.
Ettől függetlenül én csak egy kibaszott fanatikus fasz vagyok, akinek összejött pár dolog és próbálja azt csinálni amit szeret.
Semmi több.

Aki ennél többet lát bele, az egy buta tini.


Watch My Dying : Sztereotip
Hallgatom az ütemet
Rezgeti az üveget
Nézem a tenyereket
Ütik a negyedeket
Egyszer jobbra
Máskor meg balra át
Engem most csak
Más hatna meg tán
/De/ ez itt
Megint nem az a parti,
Amire vártam,
De itt maradni muszáj
...ha jegyem van
Sírva vigadnék
Mehet a menet
Amíg megszakad még

Soha nem elég
Soha nem elég
Sohasem
Legyen ami szól
Zene, ami jó
Odalenn
Nincsen még vége a táncnak
Nincsen pardon, nincsen bocsánat
Csak hímek nőstényekkel
Csupa díszpéldány
Sehol egy ember
Falnak a poharat, kezeket fel

Valami fura figura
Kezeli a lemezeket
Ugyanaz, aki a kapuba
Teszi a reteszeket
Soha nem elég
Soha nem elég
Sohasem
Legyen, ami szól
Zene, ami jó
Odalenn
Megakad a tű
Megakad a tű
Valahol
Ugyanaz a szó
Ugyanaz a szó
Zakatol

28 Milliseconds Before Death

Alkottam egy mixet.
Kaotika, csapongás, széttört ritmikák, hangulatszőnyegek, zajok és zörejek, néhol végletekig túlzó sebesség, de visszatérő ambient és romantikus tetőrőlfejestugrás (a dzsungelbe).

Olyan, mint amikor a Predator szerelmes lesz, aztán jól megzavarodik tőle az elektronikája, végül meghal, de nem érti.

Egy történet 28 milliszekundumról, amikor lepereg előtted az életed filmje, de nem bírod követni, pedig lehet, hogy tök szép képek váltakoznak. (Sőt).
(Láttátok a Waking Life-ot?)

setlist:

Parov Stelar - Storm
José Gonsalez - Heartbeats
WISP - Negions Fail
Leftfield - Snakeblood
Omni Trio - Haunted Kind
Angerfist - Kidnapped redneck
Aphex Twin - Green Calx
Younger Btrother - I am a Freak
Casio Samples - When I was only five
Venetian Snares - Sporto Fucking Sellout Cocksuckerface
Ulver - Limbo Central (Theme From Perdition City)
Parov Stelar - Psychedelic Jazz
A Perfect Circle - Judith (Danny Lohner remix)
Björk vs Photek - I Miss You
Recoil - Strange Hours (feat. Diamanda Galas)

Az első és az utolsó track, valamint számos átkeverés aláfestése: 28 Days Later original soundtrack
Néhány helyen pedig: The Beach original soundtrack

A direktlink a cover mögött:

"Can you hear what I am saying?"

Nem (csak?) azért nem írok, mert leszarom. Azért nem írok főképp, mert nem tudok. Túl sok dolog, túl sok információ, túl nehéz egyben átlátni, túl túl, túl.

Fejben megvan, a szavak már kevesek.

‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Címszavak, gondolatdarabok, mérföldkövek, whatever.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Mostantól nem kelek korán. Hiszek abban, hogy ha valamit két vállal tolok előre, akkor az haladni fog. Ha mi nem akkor ki? Senki. Csinálni kell, ennyi a lényeg. Ja és nem kelek korán.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Megint készül valami, de egyre nehezebb követni a sebességet. Erősen nem egyértelmű. Monumentális, zsigeri, iszonyat energia, de túl sok a lehetőség benne. Kifejezetten érdekes. A pad megvan, remélem onnan nézem végig. A szar csak azt végignézni, hogy másokban ez hogy jön le. Na az tényleg szar.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡

You know enough to know the way
Six billion people just one name (I found)
I found tomorrow in today
Apocalyptic and insane, my dreams will never change
You wanna be the one in control
You wanna be the one who's alive
You wanna be the one who's old
It's not a matter of luck, it's just a matter of time

Stand out on the edge of the earth

Stand out on the edge of the earth
Dive into the center of fate
Walk right inthe sight of a gun
Look into the new future's face
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Egyre durvábbakat álmodom mostanában. Hosszú storyk, kifejezetten durva hangulatokkal. Főleg hangulatokkal. És nem a legjobbak.
Fura. Évek óta alig álmodom. Csak néha, hullámokban. Ez pont egy olyan. (Gergő az azt hiszem, aki már csak a ciklusokat számolja. Node ő már mindenben)
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Finom utalások. Válogatott szavak. Mondanivalóval tömött karakterek. Arôme. Még az is lehet, hogy elhiszem.
Voltimás,leszismás,kitudja,jólenne.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Kettőkor akarok elaludni. Minden nap. Az olyan tök jól hangzik és még rendszer is.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Néha már meg se szólalok, mert tudom, hogy fölösleges. Egyre gyakrabban. Minekis.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Örülnék, ha nem aggódnál, kösz, megoldom. Tényleg kösz. Mondom, hogy megoldom.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
Vihar előtti csend.
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡‡
(Fscwasteland)

"2002.02.18."

Ennyit az emlékekről meg a piros padokról.


hja. én csináltam anno.

"I dreamed i died"

Nézegettem ezt a blogot. Szerintem nagyon szar.
Az előző hihetetlenül fájt, de igazi volt és tartalmas.
Ez meg csak így lóg a levegőben.

Node van ám igazi tartalom is.
Olyan mélyértelmű, kiszakadt információ a lelkem pici bugyraiból.
Mint pl ez:

"Szerintem az egyik legfontosabb vízválasztó egy kapcsolatban az, hogy tudunk-e aludni egymással úgy, hogy reggel kipihenten ébredünk.
Ha velem alszol, figyeld meg a szemeim ébredés után.
Ha nem látsz benne csillogást és mosolyt, semmi értelme az egésznek.
Menj haza és ne keress többet.
Én is ezt fogom tenni."

Mostanában tökre nem érzem magam kipihentnek.

"Nevermind"

Egyszer azt mondták, egyik előző életemben "misztikus filozófus" lehettem.
Megtisztelő.
Imádhattam azt az életem. Nem is lehet jobb, mint ülni egy sziklán, nézni az éjszakát és elmélkedni az élet nagy dolgain. A nagy rájövések között meg nem kell azon parázni, hogy mikor hal éhen az ember.

Rohadék egy világ ez, ahol az alapvető Emberi lét szükségleteit a rendszer maga lehetetleníti el. Nincs erőm gondolkodni sem, mert a mindennapok töltik ki az agyam réseit. Nincs kedvem érezni sem, mert ismerem előre az utakat. Nincs kedvem elkezdeni az unásig ismételt lépéseket (hiába arra az út vége), mert idegesítő az ezer ismétlés.

Azt hiszem eljutottam arra a pontra, amikor csak az fog már meg, ami tényleg belerobban az arcomba és egy pillanat alatt széttekeri a fejem.
Nehéz ügy, de láttam már rá példát.

A többi pedig nem érdekel.
(és még most sem hajlok semmilyen szóra. azért köszi.)

(http://bittertaste.deviantart.com/)

...

Felnőtté válni egyet jelent azzal, hogy az ember megérti, semmi nem biztos. Nincs fix talaj, bárhonnan pofára lehet esni, bárkiben lehet csalódni, bármi megdőlhet és bármi megtörténhet.

Az optimizmus és a pesszimizmus a hangsúlyozáson dől el.

Jelenleg senkiben nem bízom, jelenleg nem nagyon van olyan ember akire fel tudok nézni (akikre eddig igen, azokra már nem), jelenleg mindenkiből elegem van. A közvetlen környezetemmel az élen. (ez nem személyeskedés, mindig azok a legerősebb inputok, akik közel vannak a bázishoz)

Emberek.
Érezzétek már azokat a kibaszott határokat.
Mit lehet és mit nem.

TISZTELET A MÁSIK EMBER FELÉ

Ha valami nem megy nem kell erőltetni.
Ha valami nem jó, nem kell csinálni.
Ha valami necces, nem kell belemenni.
Ha valami nem működik, tovább kell lépni.
Ha valami idegesítő, abba kell hagyni.

Ennyire nehéz felfogni?

Én egy kifejezetten türelmes ember vagyok. Voltam.

(mielőtt katarzist kerestek, nincs kiindító ok. egyszerűen meguntam a faszkodást. ha valamit nem szeretek és idegesít, nem fogom eltűrni többet magam körül.)


(http://elfummel.deviantart.com/)

"MH"

::Az utóbbi hetek(?) hangulata és eredménye::

::no és a miértek::

::Machine Head::Seasons Wither::
(amikor kék. na onnan.)

"Mizantro_Op"

Ma volt szerencsém végigutazni az egész várost. Villamoson, trolin, buszon, metrón, gyalog, kocsival. Találkoztam több ezer emberrel.
Riasztó. Kifejezetten riasztó.

Sose voltam egy emberszerető típus (ember = emberi lét forma és jelenlegi lépcsőfok), de ez már nagyon kemény. Amikor 100 szembejövőből 90-re azt kell mondani, hogy 1; életképtelen 2; szánalmas 3; olyan pofát vág, mint akit kivégzésre visznek...
az már egy egészen masszív társadalmi állapot.

Hihetetlen, hogy mennyire vékony az a réteg aki megérdemli azt az intelligenciát, ami az agyában, lelkében rejlik. Lehetőségeink vannak, potenciál van bennünk, mégis azt kell végignézni, hogy rohad szét az egész.

Jó, persze, ez nem újdonság, ezerszer megrágtam már én is, de minden alkalommal brutális amikor arcba jön.

#
###
#

Node. Ellenpélda is van ám elvétve.

A minap elhagytam a telefonom. A földalattin kiesett a zsebemből és ottmaradt az ülés mellett. A Mexikói útnál vettem észre a felszínen. Kb 30X hívtam fel, ki is csörgött, de válasz nem jött. Reflexből kikapcsolást vártam volna, ezért reménykedtem. Írtam a munkahelyről egy sms-t.
Egy órával később jött a hívás: "Na itt a telefonod"
Fogtam magam, odamentem a megbeszélt helyszínre és láss csodát, ott volt az Emberem. Nyújtottam neki egy ötezrest, mire végigmért mosolyogva és azt mondta mosolyogva:
"Hagyd csak. Nem szoktam kibaszni azokkal akik szarban vannak. Írd a Metró Biztonsági Szolgálat számlájára"

(nem akartam mondani neki, hogy eddig mínuszban voltak, szal egálban vagyunk. bunkóság lett volna erősen, egy jó Emberrel szemben)


Ezek mennek. Meg a bárányfelhők.

(hja és megint reménykedek. épp. mit tennék mást. megint van miért. lehet, hogy lesz zsír munkám.)

"Retro"

Visszatérni látszik a kamaszos dac és makacsság. Belemenni a semmibe úgy, hogy nem biztos a következő lépés, csak az érzelem és hangulat az ami utat mutat. Amikor az ember tudja előre, hogy tele van sötét gödrökkel az őt váró ösvény, esélyes, hogy bele is zakózik, mégis vakon bízik az ösztöneiben. És megy előre. Aztán néha zakózik. De utána talán jobban figyel.

Nem tudom jó-e ez. Az agyam erősen tiltakozik néha. Nem vagyok 16. Tudom azt, hogy miért nem működik hosszútávon a gyerekkor meg a lázadó tinizmus.
Mégis.

Érzések vannak. Számok vannak. Sorok, mondatok, szavak vannak. Pillanatok vannak. Színek, szagok és képek vannak. Gondolatok vannak. Piros padok vannak a domboldalon. Csillagok. Azok vannak.

Ezek igaziak, semmi más.



(http://hmop.deviantart.com/)

"X_X"

Ahogy hagyom magam mögött Budapestet, döglődő napraforgómezők repülnek el mellettünk. Bámoluk kifelé a mozdony ablakából, gyerekkorom óta nem utaztam a vezér mellett.

A tájjal azonos sebességű gondolatok cikáznak a fejemben. Semmi nem egyszerű. Semmi nem történik úgy, ahogy szeretnénk, vagy eltervezzük. Persze, utólag minden értelmet nyer, de most valahogy nem tudok vigyorogni amikor megérinti a tarkómat az információ úgy igazán:
Ez se jött össze.

A zsebrádióból recseg a Jazz+Az, a fejem fölött szőrös ökmlány kínálja a bájait. Engem meg tökre nem érdekel. Inkább a tájakat nézem, abban legalább van őszinte szépség. Ahogy a fekete, bozontos póniló legelészik az udvaron, ahogy a napraforgók (akik Fényérzékenyek ugye) hajlanak a szél ostromai alatt, elmerengek a jövőn és látom, hogy vak vagyok.

Kifejezetten rühellem az igavonást és most sem sikerült a kitörés.
Nembaj, legközelebb majd máshogyan állunk neki.

"But what now? What comes next?"

Mekkora kérdés!
Csak ez visz előre, márpedig előre kell csak haladni, (szinte) nincs is több szabály.
Márpedig most nagy ugrás következik. Ha a magasságos jó élet (akit annyiszor szidtam ugye, mert sose látok előre eleget) is úgy akarja, akkor ugyanolyan lépés következik, mint anno, amikor kikerültünk Marco Polo falai közül.
(tervek, óÓó, a tervek)
Kópia a kulcsszó.
Hamarosan többet is mondhatok, de egyenlőre csak nagy drukkolást kérek tőletek. Ha összejön, mindenki jól fog járni. Ti is.
####################
Közben meg ipari sebességgel pörög ez a rothadás meleg nyár, kizsigerelve az ember agyának legapróbb darabjait is. Ülök a gép előtt, billen a fejem, homlokkal zúzom be a monitort, szétterülök a kibevágott éterben, miközben próbálok koncentrálni arra a temérdek dologra, ami nagyon fontos. Mert ugye minden fontos.
(persze)
####################
Néha azért alig ismerek magamra. Depeche Mode-ot hallgatok két napja.
ÉN! O_O
Somebody odapakolja magát nagyon.
Emlékszem mikor MPc üres táncterét bámulva, a színpad szélén ülve hallgattam (egy szokásos szerdai hajnalon). Döbbenet volt. A mélysége és a finomsága gyengéden szurkálta a bőrt a tarkómon, a hangulata azonnal elért.
Pár percre ott ült mellettem valaki. Mire a szám a végére ért, már nem volt ott senki. Talán közben sem. De valakivel könnyebb volt. (szeretem az illúziókat)
Szívdobogás. Távolságok. Hiány.
Talán ennek következtében gondolkodtam el jópár dolgon tegnap éjszaka a Gellért-hegy oldalában üldögélve a kedvenc piros padomon.
A végeredmény?
A hiány nem múlik el. Soha. Csak megtanulunk(?) vele együtt élni.
####################
Köcsög egy dolog a valóság ám.


(http://wredna.deviantart.com/)