TRENTEMOTION: "Do it"

Nehéz írni az előző poszt után. De azért megpróbálok. Mit is tehetnék mást, ha már van egy blogom ugye. Az előző blog egyébként egyszerűbb volt. Ösztönből jött, adott volt, zsigeri volt. Ezt már inkább magamnak írom. Meg annak a 10-20 emebernek aki rendszeresen erre fordul és akiről elhiszem, hogy tényleg érdeklik azok a karatkerek amiket írok. Arról a 74-ről akit a botrány érdekel, most hadd ne szólalljak meg. Ők csak az utóbbi pár napban tolták ide az arcukat. Ami azért elég vicces. Nem áll szándékomban tovább vinni ezt a tendenciát, botrányért nézegessétek a kibaszott Balázs meg Mónika show-t. (Mint a 8&8-ban az eladósrác, aki megkérdezte tegnap, hogy ismerem-e Hoze-t. Fájdalmas bólintással tudattam vele, hogy igen, de nem örülök, hogy ilyen témával lesz ismert az LD50) Eme karaktertemető az én szánalmas életem és gondolataim lenyomata, semmi több. De legalább megtudtam, hogy ennyi ember van, akit ez is érdekel. Nekik küldeném a Watch My Dying - Nyers Hát című opuszt, lehetőleg lelki krízis közepén és kialvatlan állapotban.

És ami most van:
Nem tudom mi van most. Nem tudom követni, nem tudom befogadni és már nem is érdekel. Teszem a dolgom, küzdök ahogy tudok. Vannak célok, vannak jó pillanatok, vannak szép remények, vannak okosságok. Őszintén? túl sokminden van, és a töredéke az ami tényleg fontos. Azokkal próbálok foglalkozni.

Ami a legjobban igaz most, az ez:

szánkon a mosoly épít falat a szív és a szem közé hogy ne láthassuk mától azt ami ellenünk termett

Nem fogok azzal foglalkozni ami nem érdekel. Ha látok benne rációt, akkor megfontolom. Juttasd el az agyamig (nem nehéz, hidd el) és talán el is hiszem, fel is fogom. Amíg nem vagy megfelelő input, le fogom szarni azt amit mondasz. Igen, elképzelhető, hogy jókat mondasz. Ha annyira jó, akkor biztos megmarad. Ha pedig nem elég, akkor elmegy a fülem mellett. A hasonló emberek megtalálják egymást. Ez mekkora igazság! Ezer meg ezer pozitív példa sorakozik a mondatok mögött. Hidd el, semmi sem véletlen. Szarrá csépelt mondat, de abszolút reális. A nemet mondás. Na az a durva. És nehéz is. Igen bazdmeg, mindkét oldalon.

Nembaj, a remény hal meg utoljára (mert ő a gyilkos). És ebben a pillanatban is itt van. Megerőszakolom magam és adok mégegy esélyt. Legyen úgy. Rajtam ne múljon. De elegem van a félmegoldásokból. És a legtöbb dolog még annyi se.

Egyébként két olyan ember van most konkrétan akire gyermeki csodálkozással nézek. Azt a hozzáállást képviselik, amiről pofázok és szeretnék látni. Aki tényleg megteszi azt, amiről a többi ember beszél. Ismeretlen ismerősként, vagy régi rokonlélekként segítenek azzal, amivel tudnak, mert látják, hogy kell. Nem mondok neveket. Tudom, hogy olvassák ezt és tudom, hogy most mosolyognak egy nagyot. Köszönöm. Érezzétek a cuppanóst kétoldalt. Remélem kiérdemeltem.